BELÉPÉS HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesüljön a legfrissebb híreinkről és szolgáltatásainkról.
|
Állatok hajtása (vezetése)
62. § (1) Állatot szorosan az úttest szélén kell hajtani, illetőleg vezetni; ha azonban ez a forgalmat lényegesen akadályozná, az állattal a leállósávra, illetőleg az útpadkára kell lehúzódni. (2) Úton állatot olyan személy hajthat, illetőleg vezethet, aki az állatot irányítani képes, és meg tudja akadályozni azt, hogy az állat a személy- és a vagyonbiztonságot veszélyeztesse. Állatok csoportos hajtásához annyi hajtó szükséges, amennyi e feltételek teljesítéséhez elegendő. (3) Vasúti átjárón állatokat csak kisebb - legfeljebb 10 állatból álló - csoportokban szabad áthajtani. (4) Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között az állat, illetőleg állatcsoport bal oldalán előre fehér vagy sárga fényt, hátra piros vagy sárga fényt adó, a járművek vezetői által kellő távolságból észlelhető lámpát kell vinni. (5) Tilos a) főútvonalon állatot hajtani, illetőleg vezetni, kivéve ha más út (útszakasz) nem áll rendelkezésre; b) állati erővel vont jármű bal oldalához és más járműhöz állatot, valamint állati erővel vont jármű után kettőnél több állatot kötni; c) állatot az úton őrizetlenül hagyni, kivéve ha oly módon megkötötték, hogy elindulni ne tudjon. (6) Állatot az út közelében - magánterületen is - csak oly módon szabad tartani, hogy az útra ne juthasson. (7) Az e §-ban foglalt rendelkezések - a (2) bekezdés első mondatát kivéve - nem vonatkoznak a kutyának pórázon való vezetésére; a kutyát pórázon vezető személyre a gyalogosokra vonatkozó rendelkezések az irányadók. Kapcsolódó kreszlap(ok): Állatok hajtása (vezetése) |
FRISS HÍREK
JOGI TESZTEK |